Régebben az úgynevezett “hagyományos házak”-ban a beléptetésre még csak a csengők álltak rendelkezésükre. Ha hozzánk érkezett valaki a kapunál található csengő megnyomása után hangjelzést kaptunk a házban a vendég érkezéséről. Ezek után ki kellett mennünk személyesen a hozzánk érkező elé ,és magunk kellett, hogy beengedjük, még akkor is ha kint javában esett az eső vagy havazott.
A csengőket idővel felváltották az audio kaputelefonok, melyek által már nem csak egyirányú kommunikáció történhetett, hanem beszélni is tudtunk a hozzánk becsöngető vendéggel. Hatalmas előre lépés volt ez a kapcsengőkhöz képest, mivel a kaputelefon beltéri egységén található gomb megnyomásával otthonunk melegéből már nem kellett kimozdulnunk annak érdekében hogy kinyissuk a kalunál található elektromos ajtózárat, ezáltal lehetővé téve a bejutást otthonunkba.
Napjainkra a technológia fejlődésének köszönhetően már a jó ideje videokaputelefonok korát éljük. A video kaputelefonok által ugyanúgy tudunk kommunikálni a vendéggel, mint az audio kaputelefonokkal, azonban a beltéri egységen már nem csak hallani de látni is tudjuk a hozzánk érkezőt. Ha megbizonyosodtunk arról hogy ki jött hozzánk és valóban szeretnénk beengedni, természetesen a beltéri egységen található kapunyitó gomb megnyomásával itt is lehetőségünk van bejutást biztosítani a vendég számára.
Az okos otthonokban használt IP videokaputelefonok azonban még ennél is többet tudnak. Még csak otthon sem kell tartózkodnunk annak érdekében, hogy információt kapjunk arról ha vendégünk érkezett. Az internet és az intelligens otthonokban használt épületautomatikai rendszerek által bármilyen okos eszközünkre becsörög a kaputelefon bárhol is legyünk. A kaputelefon beltéri egységének használhatunk klasszikus kaputelefon beltéri egységet is, de akár az okos otthonunk többi funkciójának vezérlésére szolgáló fix fali tabletre vagy a munkánkban használt laptopra is ki tudjuk küldeni a beérkező csengetést.
Tovább tartott a munka, még a boltban vagyunk mert lassabb a sorban a kiszolgálás vagy később engedték el a gyereket az iskolából ezért nem vagyunk otthon de megérkezett a postás? Semmi baj! A kaputelefon kültéri egységén található gomb megnyomásával becsönget, mi megkapjuk a hívást a nálunk található okos telefonunkra és megmondjuk neki, hogy mikorra hozza vissza a leveleket. Megjött a vízóra leolvasó de még nem ért haza? Semmi baj, jelezze felé hogy már úton van és várjon egy kicsit az ajtó előtt, mindjárt megérkezik. Sőt! Egyes Megrendelőink már a takarítónő számára sem adnak kulcsot a bejutáshoz, mivel az okos otthonok által használt videokaputelefon által az okostelefonra kapják egyenesen a hívást abban a pillanatban ha megérkezett és távolról egyetlen gomb megnyomásával kinyitják számára az ajtót.
Hosszasan sorolhatnánk azokat az élethelyzeteket, melyekben kiemelten hasznos lehet a videokaputelefonok használata. Igen, tudjuk jól hogy az intelligens házakhoz használt IP videokaputelefonok ára első hallásra költségesnek tűnik. De gondolja át alaposan és higgye el nekünk, tapasztalatból mondjuk, hogy sokszorosával térül meg számunkra azok használata, mivel amellett hogy rendkívül kényelmes megoldás, rengeteg időt és esetenként idegeskedést takarít meg számunkra egy jó IP videokaputelefon!